A 90-es évek legvégén dőlt/"törött" el valami, ekkortól biztos volt, hogy az élet legtöbb pillanatában szívesebben vagyok középpontban, mint a nézőtéren a szórakoztatottak között.
Az elmúlt szűk két évtizedben számtalan élethelyzetben találtam magam, főként rádiós és televíziós produkciókban, a kamerák/mikrofonok előtt és a háttérmunka feladatai között is.
A leghosszabb - és legmeghatározóbb - időszakom a Dél-alföldi rádiós pályafutásom, sokan ismer(het)nek Szeged piacvezető rádiójának műsoraiból. Az új kihívások vezettek az esküvők mozgalmas világába, kamatoztatva az eddig megszerzett szervezői-előadói tudásomat.
Ha szabad az időm, a négyből legalább két kereket elhagyok és az országban kalandozva töltődöm fel a mindig kopogtató, új kihívásokra. Internetes értékesítésről, borokról, távközlésről, vagy éppen a horgászatról is jókat beszélgetek, de a riporteri vér megkívánja, hogy nyitott fülekkel figyeljem a körülöttem előkerülő témákat. Néha azért csak úgy csendben elvagyok, és egyszer én is megházasodom majd, de jelenleg nagyon kevés a szabad hétvégém. :)